Mondhatnám, hogy eddig nem volt időm a vizsgák miatt, meg ünnepek stb., de ez nem teljesen lenne igaz, hiszen nem az idő volt a fő akadályozó tényező, hanem az akarat, a kedv. Egyszerűen nem láttam értelmét a dolognak, de most -némi bátorítás hatására- folytatom. Továbbra is tisztelet a kivételnek.
Jelenleg ott tartunk, hogy amíg korábban éveken át Magyarország jó eredményeket ért el a nemzetközi kompetencia mérések szövegértés részében, addig az utóbbi években jelentősen visszaesett. Sajnos itt nem kilengésekről van szó, nem 1 rosszul sikerült mérésről, balszerencséről, hanem jól látható tendenciáról. Mindez azonban csak következmény, a gond nem itt van. 2 okot, körülményt lehet a rossz eredmények mögé tenni, egyfelől a világ globális változását, átalakulását, amely jelentősen befolyásolja a diákok életét is, a másik pedig értelemszerűen az oktatás.
1. Globális változás. Ez alatt értem a technológia fejlődését, a számítógép és internet betörését a családokba, a tévé uralmát stb. Ugyanakkor már az elején fontosnak tartom leszögezni, hogy ez nem egy negatív dolog, sőt. Olyan lehetőségeket kínálnak, melyekkel időt és energiát lehet megtakarítani. Bármikor elérem a neten a híreket, rengeteg tudományos cikket, tanulmányokat, filmeket stb., olyan emberekkel tudok kapcslatot tartani, akikkel máshogy esetleg nem tudnék, számos sporteseményt lehet követni élőben a tévé segítségével, olyan állatokat, tájakat, kultúrákat hoz közel, melyekhez sosem juthat el esetleg a néző. Valóban ezt látjuk? Tényleg erről szól? Természetesen nem. Ömlik a szenny a tévéből, olyan szellemi szintre süllyedt műsorok kerülnek képernyőre, amelyhez egy sültkrumpli intelligenciája is sok, és így tovább (bele lehetne menni, majd egy másik alkalommal). Akkor hogyan lehet az, hogy egy eredendően pozitív fejlődés végeredménye ez lesz?
A válasz az ember. Hiszen mit sem ér a technika a felhasználója nélkül. Mindez ami körülvesz, csupán egy anyaghalmaz, egy lélekhiányos, önálló gondolkodástól mentes (vajon meddig?) eszköztár. Mi döntjük el, hogy mit kezdünk vele. Láthatjuk, a többség hogyan döntött.
Mindez eredménye, hogy ma ott tartunk, hogy a szerencsétlen 3-x éves gyerek hazaesik, benyomja a tévét/számítógépet/játékkonzolt, és bámulja/nyomkodja órákon át, de veszettül. Agyfejlesztés magasfokon... A hülye szülő meg szarik rá, nehogy már neveljük a gyereket. Ebből aztán oda jutunk, hogy úgy jutnak el iskolába a 6-7 évesek, hogy némelyikük nem tud megfogni egy ceruzát a kezében, nem tud ülni egyhelyben, nem tudja, mi az, hogy sor stb. És ezek nem kitalációk, hanem egy tanárismerős elmondásai, és ráadásul nem is utolsó putri iskoláról van szó.
Végeredmény: a 10 évvel ezelőtt, készségfejlesztő játékokon, feladatokon felnövő gyerekek helyett mára ez a "hozott anyag", amivel az otkatásnak meg kell küzdenie.
2. Oktatás. Mit lép az oktatás? Nem könnyű sőt, elég szar helyzet, de hogy még ezt is sikerül jobban elbaszni (sajnálom, erre egész egyszerűen nincsen kifejezőbb szó), az igazán nagy eredmény. Mára már alsóban nem kell jegy, nem lehet buktatni. Minek is? Hülye a gyerek, olvasni nem tud, írni nem tud, számolni nem tud, de nehogy már rossz jegyet adjunk neki, ami jelzés értékű lehet a szülő felé, ne adj isten, megbukjon, hogy legalább megtanuljon írni-olvasni-számolni, és úgy lépjen tovább. Szegény gyerek túl lenne terhelve, menjen csak így felsőbe. Építsünk úgy házat, hogy hiányzik az alap. Eredményes lesz, ajánlom kipróbálásra.
Újabb ötlet, amit akarnak: 1-4. sztályokban csak írni-olvasni-számolni tanuljanak. Az igen, bravó fiúk. Rájöttünk, hogy kurvára nem megy így, akkor mindjárt 4 évet basszunk el erre, mindjárt jobb. Emlékeim szerint a mi évfolyamunk anno 1-2. alatt bőven megtanulta (1-2 kivétellel) egészen jól a fent említett alapokat. Nehogy már 4 év kelljen erre, még akkor is, ha a fenti pontban írtak szerint kevésbé "értelmesek". Agyrém.
Másik ötlet: öcsémtől tudom, hogy a következő 8. évfolyamnak tömbösített órái lesznek. 1 nap 3 töri, 3 matek. Értelmes az is. Gyerek megpusztul már a 2. óra végére, de nembaj, az oktatói munka jócskán veszít a hatékonyságából, nembaj. Ez kell.
Gimnázium. Eljut a szerencsétlen valahogy idáig, a szövegértése nulla, felfogása nulla, józan paraszti ész nulla. Szép remények. Igazából mindegy is, a 4 évet valahogy végig szenvedi, csak az érettségi a kihívás. Kihívás? 20%. Ez nem kihívás. Az, hogy valaki lezárhatja úgy az alap tanulmányait, hogy középszinten 20%-ot kell produkálni magyarból, matekból, töriből stb. Röhejes, elkeserítő. Persze van, akinek még ez sem megy. Csak felmerül a kérdés, hogy tulajdonképp ilyen követelmények mellett, mégis mik az elvárások egy 18-20 évessel szemben? Hogy tudjon olvasni? Ennyi elég? Nem is kell ennyi se. Ilyen ördögtől származó merész dolgok, mint megérteni, amit elolvas, kiszűrni a lényeget, érezni a szöveg stílusát, felfedezni benne az iróniát, eszébe se jusson senkinek.
Talán, ha kicsit visszaállnánk oda, ami régen működött általános iskolában, talán, ha elvárnánk legalább 50%-ot egy érettségin, akkor talán nem ott tartanánk, hogy a tömeg fel se fogja, amit olvas. Képtelen az agyát használni.
Ami nagyon súlyos, hogy nem csak szakközepet végzőkről van szó. Egyetemen (!) találkozik vele az ember nap mint nap. Mikor ott van az orra előtt leírva valami info, mikor direkt felhívják rá külön a figyelmét, de nem, véletlenül se képes megérteni, csak nyomatja a levlistára az agyatlan kérdéseit, ahelyett, hogy tájékozódna, elolvasná, felfogná, végiggondolná. Ááá, fenét, el se jut ide. Eszébe nem jut, hogy magától valamit megnézzen. És nem egy ember, tömegével. Aggasztó, ha ezek az emberek fognak 10 év múlva házat építeni, műteni, költségvetéseket készíteni stb. Remélhetőleg nem jutnak el odáig...
Alapvető dolgok közül az első: talán meg kellene tanulni olvasni.
